2011. április 13., szerda

Vajdasági magyar Ki Kicsoda 2010


2011. április 12-én,  a két szerkesztő, dr. Hódi Éva és dr. Hódi Sándor közreműködésével bemutattuk a vajdasági magyar kortárs lexikont, mely a Széchenyi István Stratégiakutató Intézet és a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület közös kiadványa.
Azzal a céllal jelentették meg "összetartozásunk könyvét", hogy a benne szereplő 1200 neves ember által reprezentálják a vajdasági magyarságot. Elégedetten nyugtázták, hogy sok hírességet adtunk a világnak.  Ez azért is fontos, mert kisebbségi sorsban ötször nagyobb energiára van szükség az érvényesüléshez, akkora a közegellenállás.



„Egy több szempontból is hasznos kiadványról van szó, amely ráirányítja a figyelmet értékeinkre, erősíti közösségi kapcsolatainkat, másrészt tartalmas időtöltést biztosít az olvasó számára, amennyiben lehetővé teszi egymás jobb megismerését, a vajdasági magyarsággal kapcsolatos tudásunk elmélyítését. A lexikon alkalmas arra is, hogy az érdeklődők utánajárhatnak, ki foglalkozik azzal a témával, kérdéskörrel, tudományterülettel, amely komolyabban érdekli őket, és megtalálhatják azokat a szakembereket, szakértőket is, akikre éppen szükségük van. // De ennél sokkal többről van szó. Lélekben egy közösség akkor érett, társadalmilag akkor fejlődőképes, ha tisztában van saját értékeivel, megbecsüli magát, közösségi identitással rendelkezik. Ami fordítva is igaz: ha valamely közösség a saját nagyjait nem ismeri, becsüli, ha tájékozatlanul, kábán átnéz a fejük fölött, miközben csodálja más népek nagyjait, ha saját teremtő akarata helyett mindig mások elvárásaihoz, normáihoz igazodik, sorsa az enyészeté. Kiadványunknak az a célja, hogy felmutassuk saját szellemi értékeinket, erősítsük közösségünket hitében és kötelékeiben.” (Részlet az Előszóból)

2011. április 1., péntek

Hagyományos Kínai Orvoslás


" Dr. Diéta, Dr. Csend és Dr. Jókedv 
a legjobb orvosok a világon."

Közkívánatra március 13-án dr. Kakuszi János törökkanizsai természetgyógyásztól és munkatársaitól megtudtuk, hogy a meridiánoknak, mint az emberi szervezet ellenőrző rendszerének egészségmegőrző szerepük van. Létezésüket biofizikai módszerekkel bizonyították. 
A "3-1-2" meridiángyakorlatokat, amelyek mindenkire hatásosak, és mindenki által könnyen végezhetőek,  Zhu Zongxiang professzor fejlesztette ki. (Mi is megtanultuk mind a 37-en.) Többek között magas vérnyomást, szív és érrendszeri betegségeket, cukorbetegséget, különböző ízületi gyulladásokat kezelhetünk velük.




2011. március 30., szerda

XIV. Podolszki József Irodalmi Emléknap


Idén március 19-én, éppen József napon emlékeztünk falunk két jeles szülöttére, Podolszki Józsefre, és dr. Vajda Gáborra.



Az emléknapon Pál Károly, a helyi M.E. elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Dudás Károly, a VMMSZ elnöke méltatta a két irodalmár munkásságát. Az emléktáblára Kórizs József helytörténész helyezett koszorút.

A Kárpát-medence vándora c. kiállítást Bata János magyarkanizsai költő, műfordító nyitotta meg, mely nálunk egy hónapig látogatható. Gyurkovics Hunor vajdasági tájhoz kötődő festményeiből áll. A művésznek közel 150 egyéni tárlata volt már.
Sárközi Ferenc A múltból merítettem c, könyvének 3. kötetét is bemutattuk. Elsőként az unoka, Sárközi István olvasta fel írását. Magát a művet Németh Ferenc, a Fórum Könyvkiadó igazgatója, majd Sági Varga Kinga és Bordás Győző ismertette. Elismerően szóltak falunk különösen gazdag helytörténeti dokumentumairól és kiemelték a gyűjtéssel járó munka jelentőségét.

Az esti irodalmi műsort Horváth Emma, a szabadkai Csáth Géza Művészbaráti Kör vezetője és Hajvert Ákos, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének elnöke állította össze vajdasági magyar költők verseiből. Felléptek: Farkas Beatrix, Farkas Hajnalka, Kapornyai Lívia, Némedi Imre, Pásztor Anasztázia, Rizsányi Attila és Szarka Ákos. Szavalataikat a kishegyesi Csőke  Andrea, Csőke Noémi és Csőke Márk zenei betétekkel tette színesebbé.

Az idei publicisztikai pályázatra beérkezett 31 pályaműről Tóth Lívia, a bírálóbizottság elnöke számolt be.
Első díjat a zentai Kókai Zsolt, másodikat a topolyai Drobina Laura, harmadikat az adai Raffai Ágnes kapott. Különdíjjal a zentai Bata Brigitta és a királyhalmi Berényi Emőke térhetett haza.






Magvető élőujság

Március 17-én a Magyar Szó keddenként megjelenő mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek szerkesztősége nálunk is találkozott olvasóival.





A népes közönséget Tóth Bátori Erzsébet, a Magyar Szó könyvtárosa  és Sáfrány Attila újságíró köszöntötte, majd Fremond Árpád, köztársasági képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja és Dobai János, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes tartott rövid beszámolót időszerű agrárpolitikai kérdésekről. Felhívták a figyelmet a kedvező hitelekre, a szövetkezés előnyeire is. Bácsi Gábor, a községi önkormányzat gazdasági-mezőgazdasági osztályának vezetője a Bácsfeketehegyen esedékes tagosítás jelentőségét, ideális feltételeit hangsúlyozta. Végül válaszoltak az olvasókat nyugtalanító kérdésekre is.

2011. március 10., csütörtök

Nőnapra

Egy édesapától kaptam az alábbi idézetet.Gondolom azért, mert nemrég egy aprósággal igyekeztem begyógyítani az emberi gyarlóságoktól elszenvedett sebeiket.

"Megérteni egymást örömben, szenvedésben,
segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,
nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot,
gazdagnak lenni és szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék
és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,
s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy...KÖSZÖNÖM."

Olyan jól esett újra meggyőződni róla, hogy nem csak hálátlanok vesznek körül! Mégis pityergőre áll...

2011. március 9., szerda

Rákóczi szabadságharc 1703-1711-2011

Március 3-án, a zord idő ellenére, tömegesen emlékeztünk meg a Rákóczi szabadságharc befejezésének 300. évfordulójáról. Magó Fabó Emese, történelemszakos tanárnő Kishegyesről sem volt rest elhozni diákjait, akik az isaszegi történelemverseny aktív résztvevői. Néhányan nagyszüleik révén a mi falunkhoz is kötődnek. Kívánjuk, hogy felkészültségük, kitartásuk szerencsével is párosuljon!



A rendezvényt Ficze Árpád, 8. osztályos versmondónk nyitotta meg a Rákóczi induló szöveges változatával.

Nagy Tibor történelemtanár több mint egy órás előadásából többek között megtudtuk, hogy II. Rákóczi Ferenc leghűségesebb kurucai a rutén (ruszin, rusnyák) parasztok voltak. Legendáikban, mondáikban, balladáikban, népmeséikben úgy él a fejedelem alakja, mint a mi népköltészetünkben Mátyás királyé. Személyében az utolsó rutén királyt tisztelik.
A törökországi Galatából a fejedelem földi maradványait 1906-ban szállították el Kassára, ahol a Szent Erzsébet Székesegyházban együtt nyugszik édesanyjával, Zrínyi Ilonával.
Bácsfeketehegy vasútvonalán is áthaladt a díszes gyászkocsi. Topolyán, Szabadkán időzött egy ideig, hogy az ott várakozó tömeg leróhassa kegyeletét.
Az első köztéri Rákóczi szobrot Bácska szívében, Zombor főterén avatták fel közadakozásból, mindjárt 1906 után. Az I. Világháborúban, majd Trianon után minden magyar vonatkozású emlékművet leromboltak, beolvasztottak. Azt is.

2011. február 11., péntek

A SZERELEM VILÁGNAPJA


Veronában rátaláltak egy XII. századi kódexre, az első kézikönyvre, amely szerelmes levelek írására is tanítja az olvasót.
 "A szeretete azt teszi, drága barátném, hogy szerelme illatáért hegyeket másznék meg, átúsznám a tengert, és halálos veszedelemtől sem riadnék vissza" - áll a kézikönyv egyik legszebb példájában, melyben egy nemesember ír a feleségének.
Már nem tudom hol találtam a mai ember számára megmosolyogtató hírt, ami engem emlékezésre késztetett.
Talán 15 éve is elmúlt, hogy könyvtárunk irodalmi délutánt szervezett Valentin-nap alkalmából. Nem volt egyszerű összehozni a csapatot, lebonyolítani a próbákat, hisz tanulni vágyó fiataljainkat már 15 éves koruktól elszippantja a város.
Igyekezetünket a közönség tapssal,  a helybeli Valentin gyógyszertár pedig pénzadománnyal jutalmazta, amin  kötelező olvasmányokat vettünk középiskolásaink számára. Annak voltunk leginkább híján.
Úgy gondoltam, a szerelem témája szinte kimeríthetetlen, hisz  minden nép irodalmában, művészeti ágaiban jelen van. Mégsem lett folytatása, mert  "Nem magyar ünnep!"
Ma már a szerelem világnapját  Bálint-napként emlegetjük. A kereskedők üzletet építettek rá,  és ez a nap is főleg a külsőségekről szól, a szív alakú süteményekről, virágcsokrokról. A sajtó, a média  szívecskés dekorációkat javasol szinte mindenhova. A teafilterre,  a tükörre, a kád szélére, az alsóneműre...
A Valentin nap lényege egy  "fél hét éves" kislány gyermekien őszinte vallomásában rejlik. Ajánlom figyelmetekbe!


 
Web Statistics