2009. november 30., hétfő

Tóth Róbert a Bremerhaven-i Zenei Színházzal szerződött





















A fiatal bariton Halle/Westfaren-ben született 1977-ben, és Bácsfeketehegyen nevelkedett. Középiskolai zenei tanulmányait Szabadkán fejezte, Heródek Éva zenepedagógus irányításával. Ének-stúdiumát a Detmold-i Zenei Főiskolán végezte, Gabrielle Lichter Maxende szárnyai alatt. Ezt követően számtalan mesterkurzuson vett részt, többek között Ks.Walter Berry, Gabriel Bacquir és Thomas Quasthoff kurzusai kerekítették ki, csiszolták mind fényesebbé zenei tanulmányait. 2001-ben és 2003-ban is részt vett az Aíx-en-Provence-i Nyári Fesztiválon, ahová Margreet Honing és Thomas Hampson hívták meg mesterkurzusukra.
Repertoérjai közé tartozik egyebek mellett Mozart Figarója a "Le nozze di Figaro"-ból, továbbá Gugliemo a "Cosi fan tutte"-ból, valamint Pandolphe szerepe Massenets Cendrellon című operájából.
A 2003/2004-es évek során tagja volt a Rheinopera Operastudiumának. Jelenleg a Bremerhaven-i Zenei Színházzal van szerződése.
További sikereket kívánva, hazavárjuk!

Nincsenek megjegyzések:

 
Web Statistics