2010. június 28., hétfő

Irodalmi Karaván


Június 16-án az ungvári Együtt c. irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat és a pozsonyi Szőrös Kő c. irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat munkatársai látogattak el hozzánk: Dubka György költő, közíró, az Együtt felelős kiadója, igazgatója, Zubánics László író, szerkesztő, Balázs F Attila író, költő, műfordító, szerkesztő, a Szőrös Kő kiadója, Haraszti Mária író, költő, műfordító, előadóművész, Hudák Katalin költő, verséneklő, szerkesztő.
Kiadványaikból  könyvtárunknak is ajándékoztak, a kis számú közönség pedig jelképes összegért vásárolhatott belőlük.
Egyúttal megnyitottuk a Kárpátaljai kaleidoszkóp című fotókiállítást is, mely Picur Zoltán, Lőrincz István, Fuchs Andrea, Szajkó Tibor és Zubánics László munkáiból állt össze.

A rendezvény az OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM támogatásával, a VAJDASÁGI MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET  szervezésében jutott el hozzánk.



Nincsenek megjegyzések:

 
Web Statistics